FŐZŐCSKE

Gyümölcsleves

 
Gyümölcsleves

Meghámozunk és kisebb darabokra vágunk 3 nagyobb almát. 1 üveg meggybefőtt levével és kicsivel több, mint 1 liter vízzel feltesszük főni, amit 5-6 evőkanál cukorral, 1 kávéskanál fahéjjal, kb. 15 db szegfűszeggel és 1 teáskanál citromlével ízesítünk. Ha az alma megpuhult, beletesszük a meggyet is. 1 pohár tejfölt csomómentesre keverünk 1 tasak vaníliás (főzős) pudingporral és pár csepp citromlével. Apránként belekeverünk keveset a forró levesből, hogy bekeverés után ne rántsa össze, mert akkor csomós lesz (amúgy az sem gond, mert ez pudingporral készül, azonkívül mire kihűl, a csomók nagy része is eltűnik) - majd az egészet beleöntjük a levesbe, elkeverjük, és addig főzzük, míg besűrűsödik. Ha kész, belekeverünk 1 tasak vaníliás cukrot. Hagyjuk kihűlni - legalábbis evési hőmérsékletre, mi hidegen és melegen is szeretjük.



Kókusztorony

 
Kókusztorony
A tésztához:
6 tojás sárgáját 30 dkg cukorral és fél dl vízzel habosra keverünk, majd hozzáadunk 20 dkg lisztet, 3 dkg kakaót és fél csomag sütőport, végül beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét. Sütőpapírral kibélelt tepsiben tűpróbáig sütjük. Ha kihűlt kb. 3 cm-es kerek formákat szúrunk ki a lapból.

A krémhez:
2 dl tejet elkeverünk 20 dkg rétesliszttel, belekeverjük 6 dl forrásban lévő tejbe, adunk hozzá 2 csomag vaníliás cukrot, majd hagyjuk kihűlni. 30 dkg margarint habosra keverünk 25 dkg cukorral, és a lehűtött krémhez adjuk.

A piskótakorongokat félbevágjuk, krémet kenünk közé. Az oldalát is körbekenjük és kókuszreszelékbe hempergetjük.

A csokimázhoz:
10 dkg margarint és 16 dkg étcsokoládét főz felett megolvasztunk, és a hengerek tetejét bekenjük vele.

Az elkészült sütiket hűtőbe tesszük.

 



Virsli baconben

 
Virsli baconben
Vendégvárónak, gyorsan összedobható vacsorának - egyszerű, de finom.

Egy tűzálló tál alját kenjük meg nagyon kevés olajjal, erre fektessük sorban a baconbe tekert virsliket. Előmelegített sütőben pirulásig süssük.
Köretként főtt rizs (esetleg kukoricával vagy rizibizis verzióban), de szimplán kenyérrel is finom.



 
Üveggolyós
Legfőképp ételekkel, főzéssel kapcsolatos dolgokra próbáltam gondolni, nem tehetek róla, ha legtöbbször zöldségek vagy gyümölcsök jutottak eszembe, most ezek mennek nálam.

a - alma (mi más, kedvencem a Red Chief)
b - barack (őszi vagy sárga - mindegy), banán
c - citrom
d - dinnye (minden mennyiségben)
e - enni (ami mindig élvezet)
f - füge (épp most érik a fán), főzés (elvégre itt erről van szó)
g - gomba, gáztűzhely (vagy Gorenje, múlt péntektől enyém ez a kombi-gyönyörűség)
h - hús (főleg csirke)
i - inox (ez is főleg a gáztűzhelyről jutott eszembe)
j - joghurt
k - karalábé
l - leves
m - mandarin
n - nektarin
o - olaszos ételek
p - paradicsom
r - rakott kel (imádom)
s - sajt
t - tiramisu (hm, ezt most ennék)
u - uborka (nyersen, csemege-verzióban, salátának)
v - virsli (baconbe tekerve, kisütve, nyamm - lehet, hogy ezt még nem is írtam a blogban?)
z - zöldség



Rizsfelfújt - rizskoch

 
Rizsfelfújt - rizskoch
25 dkg rizst vízzel átmosunk, 2 dl vízzel, 1 liter tejjel, 10 dkg cukorral, 1 csomag vaníliás cukorral és/vagy reszelt citromhéjjal fedő alatt feltesszük főzni. Ha elkezd forrni, még néhány percig forraljuk, utána vegyük le a tűzről, és hagyjuk a fedő alatt, hogy a rizs felszívja a tejet és kihűljön. (Keverni nem szabad, nehogy összetörjenek a rizsszemek.)
4 tojás sárgáját összedolgozzuk 4 dkg puha vajjal, 8-10 dkg cukorral, és a kihűlt rizshez keverjük, majd hozzáadunk 2 kávéskanál lisztet, és a tojásfehérjékből kevés cukorral felvert kemény habot is lazán beleforgatjuk. Kivajazott, zsemlemorzsával megszórt tűzálló tálba öntjük, és közepes lángon kb. fél órát sütjük. A masszába ízlés szerint kerülhet mazsola is.
Tetejére porcukor, gyümölcslekvár, csokiöntet stb. - ki mit szeret.


Gombapörkölt

 
Gombapörkölt

A megtisztított csiperkegombát felszeleteljük, ha apróbb, elég csak félbevágni. (Ha üveges, akkor öntsük le a levét és szűrőben mossuk át.)
Olajon pirítsuk meg a felkockázott hagymát, öntsük bele a gombát, rövid ideig pirítsuk együtt a hagymával, majd sózzuk, szórjuk meg pirospaprikával és kevés őrölt feketeborssal. Öntsünk alá kevés vizet, fedő alatt pároljuk, végül fedő nélkül a felesleges folyadékot párologtassuk el.
Kifőtt tésztával vagy főtt rizzsel tálaljuk.



 
Túrógombóc

50 dkg túrót, 2 egész tojást, 2,5 marék búzadarát, pici sót és ízlés szerinti mennyiségű cukrot összedolgozunk, és vizes kézzel kisebb gombócokat formálunk a masszából.
Bő mennyiségű forrásban lévő vízben kifőzzük. (Egyszerre ne tegyünk sok gombócot a főzővízbe.) Ha a gombócok feljöttek a víz tetejére, még kb. 4-5 percig folytassuk a főzést, hogy a dara megduzzadjon.
Vajjal vagy olajjal megpirítjuk a zsemlemorzsát. (Én úgy készítem, hogy amikor kissé megpirult, meglocsolom kevés vízzel, és addig pirítom tovább, amíg újra morzsás lesz. Nem annyira száraz így a morzsa.)
A pirított zsemlemorzsában megforgatjuk  gombócokat, porcukorral vagy vaníliás porcukorral megszórjuk. Tejföllel is finom.

Másnapra sem lesz kemény, már ha marad. :)



Gombás palacsinta

 
Gombás palacsinta

Sűrű palacsintatésztát készítünk (1 tojás, 20-25 dkg liszt, 5 dl szódavíz), és hozzáadunk 15 dkg apróra vágott gombát, 1 nagyobb fej apróra vágott vöröshagymát, 1 mokkáskanálnyi őrölt fehérborssal, kevés pirospaprikával és 1 teáskanál sóval ízesítjük. Kb. 10-12 palacsintát sütünk ki ebből a mennyiségből. A kisütött palacsintákat tűzálló tálba rétegezzük, mindegyik tetejét megkenjük tejföllel és reszelt sajtot szórunk rá. 5-6 percre előmelegített sütőbe tesszük.



 
Rántott tejbegríz

Sűrű tejbegrízt főzünk, ízlés szerint cukrozzuk - keverhetünk hozzá kókuszreszeléket vagy mazsolát is -, majd lisztbe és felvert tojásba mártjuk, olajban kisütjük.



Zöldségek sajtmártással

 
Zöldségek sajtmártással

A krumplit héjában, sós vízben megfőzzük, meghámozzuk, félbe- vagy karikára vágjuk. Közben a brokkolit rózsákra bontjuk, szárát felkockázzuk, és forrásban lévő sós vízben 5 percig pároljuk. Hozzáadjuk a felkarikázott sárgarépát és a póréhagymát, együtt további 5 percig pároljuk, majd lecsepegtetjük. A főzővízből fél litert megtartunk.
Egy kisebb vöröshagymát apróra felkockázunk, kevés vajon üvegesre pároljuk, meghintjük kb. 4 dkg liszttel, kissé megpirítjuk, és keverés közben hozzáadjuk a főzőlevet. Végül felöntjük 2 dl tejszínnel, és 5 dkg reszelt (gouda) sajtot szórunk a mártásba, kevergetve összeforraljuk, sóval, őrölt fehérborssal, csipetnyi cukorral és kb. 1 teáskanálnyi citromlével ízesítjük.
A krumplit és a zöldségeket kivajazott tűzálló tálba tesszük, a mártással leöntjük, és a tetejére reszelt sajtot szórunk. Előmelegített sütőben kb. 20 perc.



Sajtos gnocchi

 
Sajtos gnocchi

Kb. 1 kg krumplit héjában megfőzünk, meghámozunk, összetörünk. Megszórjuk 20 dkg liszttel, ízesítjük egy kevés őrölt szerecsendióval, jól összedolgozzuk, adagokra osztva hüvelykujj-vastagságú hengerré nyújtjuk, majd 2-3 cm-esre feldaraboljuk. Beleforgatjuk egy kevés lisztbe, és villával kissé benyomjuk a tetejét.
Egy félig vízzel töltött lábosban forraljunk vizet, tegyünk bele 2 zöldség- vagy erőleveskockát, ebben addig főzzük a gnocchit, amíg feljön a tetejére.
Közben készítsük el a sajtmártást: alacsony hőmérsékleten melegítsünk fel egy pohár tejfölt, adjunk hozzá 5 dkg reszelt sajtot, sóval, borssal ízesítsük, kevergessük kis lángon, amíg besűrűsödik.
A lecsepegtetett gnocchit keverjük el a sajtmártással, a tetejére szórjunk reszelt sajtot.
Aki szereti, ízlés szerint egy kevés olaszos fűszerel is megtoldhatja (bazsalikom, oregano).



Túróval töltött zsemle - tepsis változat

 
Túróval töltött zsemle - tepsis változat

8 kicsit szikkadt zsemlét apró darabokra tépdesünk, rétegenként meglocsoljuk egy kis tejjel, és jól összekeverjük 1/2 kg túróval, 1 pohár tejföllel, 4 vaníliás cukorral, ízlés szerinti mennyiségű kristálycukorral, és 2-3 tojássárgával. A masszát kivajazott tűzálló tálba simítjuk. Egy pohár tejfölt ízlés szerint megcukrozunk, és a masszára kenjük, hogy mindenhova vastagon jusson. Előmelegített sütőben, felső rácson sütjük - nem túl nagy hőfokon, hogy ne égjen meg.



Puding japán módra

 
Puding japán módra

1 doboz körszeletes ananászkonzerv, meggy (mirelit vagy befőtt), vaníliás pudingpor (főzés nélküli), 4 dl tej, 2 dl tejszín, 1 ek cukor, babapiskóta, vaj és cukor a forma kikenéséhez.

Vajjal kikenünk egy kerek formát (kb. 18 dm átmérőjű), megszórjuk cukorral. A közepére egy ananászkarikát teszünk, a többit félbevágjuk és körberakjuk a tál oldalát. a lyukakba meggyet teszünk. A tejszínhabot cukorral ízesítjük, kemény habbá verjük, az elkészített pudingporhoz adjuk, és néhány szétmorzsolt babapiskótát keverünk bele. A masszát a formába öntjük, 4-5 órát dermesztjük a hűtőben, utána tálra borítjuk.



Tejszínes alma-banán

 
Tejszínes alma-banán

Az almát meghámozzuk, gerezdekre vágjuk, magházát kivágjuk. Kivajazott tepsibe szorosan lerakjuk. A banánt 2 dl tejszínnel és 1 kanál cukorral összeturmixoljuk, az almákra öntjük. Forró sütőben kb. 15 perc.



 

Hasznos tudnivalók a sütemények sütéséhez:
- A legszebb felületű sütemények villanysütőben készülhetnek, ami biztosítja az állandóan egyenletes hőt, így a sütemény minden darabja egyenletesen sül - bár lassabban, mint a gázsütőben.
- A sütőt az adott tésztaféle hőigénye szerint kell előmelegíteni, de nemcsak a hőfok, a páratartalom is fontos. Gőzös sütőben készülnek a kelt tészták, ilyenkor a sütőrács alá egy kicsi, vízzel telt hőálló tálat kell tenni. A forrásban lévő víz gőze folyamatosan nedvesíti a sütő levegőjét és a tésztát, így nem szárad ki a teteje. A piskótafélék és torták gőzmentes sütés során lesznek tökéletesek, a sütő ajtaját hagyjuk résnyire nyitva, hogy a tésztából képződő gőz távozhasson (tegyünk gyufaszálat az ajtó és a sütő közé).
- Jó tudni, hogy hőmérős sütő híján a sütő hőmérsékletét egy fehér papírlappal a következő módokon állapíthatjuk meg - az előmelegítési idők gázsütőre vonatkoznak, a villanysütőnél néhány perccel tovább tart:
1. mérsékelten meleg (kb. 150-160 °C), ha a papír 1 perc alatt csupán világossárga lesz - előmelegítési idő teljes lánggal 6-8 perc.
2. közepes hőfokú (kb. 180-200 °C), ha a papír 1 perc alatt világosbarnára színeződik - előmelegítés teljes lánggal 8-10 perc.
3. forró (kb. 250 °C), ha a papír 1 perc alatt sötétbarna lesz - teljes lángon kb. 12-15 perc.



 
Kávélikőr

3 dl erős feketekávét, 15 dkg porcukrot, 3 dl konyakot és csipetnyi fahéjt elkeverünk, 2 hétig érleljük, néha felrázzuk. Filteren átszűrjük, jól záródó üvegbe töltjük. Minél tovább áll, annál finomabb, de akár rögtön is fogyasztható.



Sonkás-gombás spagetti

 
Sonkás-gombás spagetti

40 dkg spagettitésztát megfőzünk. 15 dkg gépsonkát kb. 2 mm-es csíkokra felvágunk, keresztben is félbevágjuk.
20 dkg csiperkegombát apróra felkockázunk, 1 evőkanál margarinon megfuttatjuk, majd keverés mellett zsírjára sütjük, közben sózzuk, borsozzuk. Bele apróra vágott petrezselyem és a sonkacsíkok, majd az alábbiak szerint elkészített tejszínes sajtmártás, egyszer felforraljuk, a még meleg spagettitésztát beleforgatjuk, azonnal tálaljuk. A tetejére apróra vágott petrezselymet szórhatunk.



 
Olasz tejszínes sajtmártás - tésztákhoz

3 dl tejszínt kevergetve felforralunk, majd kb. 5 percig tovább főzzük. Bele 5 dkg reszelt parmezán, só, őrölt bors, késhegynyi őrölt szerecsendió, és a frissen főtt tésztát azonnal beleforgatjuk.
(Sűríthető egy kiskanálnyi kukoricaliszttel.)



Csokikorong (Mostaccioli)

 
Csokikorong (Mostaccioli)

30 dkg mandulát és 15 dkg darabokra tört étcsokit robotgéppel apróra törünk, hozzáadunk 10 dkg kakaóport, 15 dkg cukrot, 1 teáskanál őrölt fahéjat és 1 csipetnyi őrölt szegfűszeget. Felöntjük 1,5 dl hideg kávéval, és sima tésztát készítünk belőle. Kiskanállal vagy kézzel diónyi gömböket formálunk belőle, majd koronggá lapítjuk. Sütőpapírral kibélelt tepsiben, közepes hőmérsékletűre előmelegített sütőben kb. 15 perc.



Aljnélküli túrótorta

 
Aljnélküli túrótorta

A hozzávalókat sorban összekeverjük, kivajazott/lisztezett sütőformába simítjuk: 1 kg túró, 15 dkg lágy margarin, 5 ek búzadara, 2 ek liszt, 10 ek cukor, 4 tojás, csipetnyi só, 1-2 csomag vaníliás cukor, fél csomag sütőpor (vagy 1 mokkáskanálnyi szódabikarbóna), reszelt citromhéj.
A tetejéhez 1 pohár tejfölt elkeverünk 1 ek liszttel és 1 tojással, és a massza tetejére simítjuk. Előmelegített sütőben közepes tűzön pirosra sütjük (kb. 40-50 perc).



 
Nyomós keksz - habzsákból

40 dkg vajat habosra keverünk 20 dkg cukorral, hozzá 2 dl tejet, 2  tojás sárgáját, 2 csipetnyi sót és az egészet jól kikeverjük. 50 dkg lisztet és 20 dkg étkezési keményítőt elvegyítünk, és a masszába bedolgozzuk. Ha kakaós sütit is szeretnénk, akkor osszuk ketté a tésztát, és az egyik felébe keverjünk bele 3-4 dkg kakaóport. Letakarjuk, hűtőben félórát pihentetjük.
A sütőt előmelegítjük, a masszát csillagcsőrű habzsákba töltjük, és sütőpapírral kibélelt tepsibe formákat nyomunk. 10-12 perc alatt megsül, kihűlés után dobozba is rakható.



 
Sajtosrúd

30 dkg lisztet, 25 dkg margarint, fél doboz tejfölt és egy kiskanál sót összedolgozunk, és hűtőben egy napig pihentetjük. Kb. fél cm vastagra kinyújtjuk, a tetejét tojássárgájával megkenjük, reszelt sajtot szórunk rá, majd éles késsel vagy derelyevágóval csíkokra felosztjuk. Sütőpapírral kibélelt tepsibe sorbarakjuk, előmelegített sütőben megsütjük.



 

A muffinsütéshez kaphatunk itt hasznos tippeket manhattantől.



 
Tejfölös pite (norvég)

40 dkg lisztet, 2 tojást, 20 dkg margarint, 10 dkg porcukrot és 1 csomag sütőport összegyúrunk, vajazott/lisztezett tepsiben megsütjük. Ha a tészta kihűlt, a közepét kikaparjuk éles kanállal, de a szélén maradjon valamennyi perem, hogy a tölteléket megtartsa.
A töltelékhez összekeverünk 3 pohár tejfölt, 15 dkg porcukrot, 1 tojást, 10 dkg margarint, és a kikapart, összemorzsolt tészta kb. háromnegyedét. A tésztára halmozzuk, a tetejét megszórjuk a maradék összemorzsolt tésztával. Hűtőbe tesszük, másnap szeletelhető és fogyasztható.



 
Kolbászleves

Kolléganőm receptje - nagy adag, sok krumpliból készítsük:
A krumplit héjában megfőzzük, héját lehúzzuk, áttörjük, majd elkeverjük egy tojással, sózzuk, és annyi lisztet adunk hozzá, hogy aránylag kemény gombócokat tudjunk formázni a masszából.
Kevés olajon a felkockázott hagymát kissé megpirítjuk, a tűzről lehúzzuk, (sok) pirospaprikát teszünk rá, majd bele a mindenféle zöldséget: krumpli legyen benne mindenképp. Felengedjük hideg vízzel, sózzuk, és bármilyen magyaros fűszerkeverékkel (pl. gulyáskrém) ízesítjük. Ha a zöldségek megfőttek, beletesszük a krumpligombócokat, 1-2 percen belül a felkarikázott kolbászt, és hamarosan kész van. Ne főzzük túl sokáig a gombócokat, mert szétesnek.



Melódia

 
Melódia

12 dkg átszitált lisztet, 7 dkg margarint, 5 dkg cukrot, késhegynyi sütőport, egy tojást és csipetnyi sót összegyúrunk, letakarva 1 órát pihentetjük hideg helyen. Lisztezett deszkán téglalapformájúra nyújtjuk, és kb. 1,5x4 cm-es csíkokra felvágjuk. Sütőpapírral kibélelt tepsiben, előmelegített sütőben 8-10 percig sütjük. A Nutellát felolvasztjuk, nyomózsákból vagy nylonzacskóból a tésztákra csíkokat nyomunk, és hámozott egész mogyorókat ültetünk a tetejére. 40 dkg étcsokis tortabevonót gőz fölött megolvasztunk, és a csíkokat leöntjük vele. Ha a csokimáz megszilárdult, ehetjük.



 
Baconos hústekercs

A pulyka- vagy csirkemellet nagyobb darabokra vágjuk, megsózzuk, szeletelt baconszalonnába tekerjük. 2 evőkanál olajon fedő alatt kb. 10 percig sütjük, közben forgatjuk, hogy egyenletesen süljön minden oldala. Krumplikörettel, párolt zöldségekkel tálaljuk.



 
Karácsonyi skót tojáslikőr

10 tojás sárgáját, 20 dkg cukrot, csipetnyi őrült fahéjat és csillagánizst fémtálban, gőz fölött, habverővel kevergetjük, míg a cukor elolvad. Kis adagonként hozzáöntünk 0,5 l tejszínt, és krémes állagig felverjük. Hideg vízzel félig telt edénybe tesszük, és állandó keverés mellett kihűtjük. Végül lassan belecsorgatunk 2,5 dl skót whisky-t, közben kevergetjük. Üvegbe töltjük, jól lezárjuk.
Hűtőszekrényben tároljuk - max. 3-4 hétig eltartható -, felbontás után rövid időn belül használjuk fel.



 
Fehér hagymaleves

4 nagyobb fej vöröshagymát megtisztítunk, vékony karikára vágunk, és 1 kanál vajon üvegesre párolunk. Meghintjük 2 evőkanál liszttel, egy percig pirítjuk, végül felöntjük 6 dl tyúkhúslevessel (kockából is jó). Felforraljuk, aztán lefedve, kis lángon főzzük kb. 20 percig. Serpenyőben, egy evőkanál vajon nagyobb kenyérkockákat pirítunk, a leves mellé, vagy a tetején tálaljuk. A levesbe vagy a tetejére szórhatunk reszelt sajtot is.



Túrókocka

 
Túrókocka

10 dkg vajat, 10 dkg cukrot, 30 dkg lisztet, 1 egész tojást, 1 tojás sárgáját, 1 evőkanál sütőport, 3 evőkanál vizet és egy csipet sót összedolgozunk, akkorára nyújtjuk, hogy a szélén 2 cm-es pereme legyen a tepsiben. Vajazott-lisztezett vagy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, és a következő krémet osztjuk el a tetején: 0,5 kg túró, 0,5 l tej, 20 dkg cukor, 1 csomag vaníliás puding, 1 tojás sárgája - kerülhet bele mazsola, vagy valamilyen apróra vágott gyümölcs is. Alacsony hőfokon sütjük - kb. 35-40 perc.
A végén a tetejére is tehetünk gyümölcsöt, befőttet, vagy akár csokit is csorgathatunk rá.



Régebbiek | Végére »